Bejegyzések

Angyal a buszon

Kép
Ülök a buszon, épp Istentiszteletről tartok hazafelé. A szemben lévő ülésre fiatal pár ül, s csöppnyi gyermeküket az apa veszi ölébe. Kislány. Még óvodás. Vagy inkább már óvodás. Gyönyörű kék szeme, szőke haja, érdeklődő tekintete és csacsogó cserfes szája van. Ölembe engedem a Bibliát, inkább a kislányt nézem. Rám néz. Rá nézek. Rám mosolyog. Rá mosolygok. Csücsörít. Csücsörítek. Félrehajtja a fejét. Félrehajtom a fejem. Elbújik az apukája karjaiba. Olvasom tovább a Bibliát. Látom, hogy a kislány egy törött szárnyú bogarat figyel az autóbusz ablakában. A pórul járt hatlábú próbálna elrepülni, de nem sikerül neki. Aztán tapsol a kislány. Rá nézek. Ő is néz. Rám mosolyog. Rá mosolygok. Csücsörít. Csücsörítek. Félrehajtja a fejét. Félrehajtom a fejem. Súg valamit az apukája fülébe, s ő válaszol: - Nem tudom. A bogár elrepül. A kislány megint tapsol. Rá nézek. Ő is néz. Rám mosolyog. Rá mosolygok. Csücsörít. Csücsörítek. Félrehajtja a fejét. Félrehajtom a fejem. Aztán apukája...
Megjegyzés küldése
További információk

Meglátni Istent

Kép
Ha azt kérded, őszinte vággyal tudakolva, van-e Isten, létezik-e egy szerető Atya a Mennyben, akkor figyelj jól! Figyelj, hogy megtaláld a lombok suhogásában, a csillagok ragyogásában. Az ég kékjében és a függöny csipkéjében. A fű zöldjében és az erdő vadjaiban. A könyv lapjain és a vers rímjeiben. A festmény színeiben és az óra ketyegésében.  Keresd, hogy megtaláld a fa illatában  és a tenger vizében. A hal némaságában és a város lüktetésében. A tanya magányában és a villamos zsúfoltságában. A hegy csúcsában és a bánya sötétjében. Az óceán hullámaiban és a hangya szorgalmában. Egy rövid évezredben és egy végtelen pillanatban. S ha úgy érzed, meglelted, keresd tovább! A gyermek tekintetében. A szerelmes ifjú vágyaiban. A fiatal házas örömében. A szülő aggodalmában. A megfáradt ember ráncos arcában. Az utolsó leheletben. A gyászoló fájdalmában. Lásd meg Istent egy megrepedt párkányban. Egy megsántult kutyában. Egy törött ablakban. Egy leomlott kastélyban. Egy s...
Megjegyzés küldése
További információk

Boldog új...

Kép
Azon gondolkodtam az elmúlt napokban, hogy vajon, azon túl, hogy ki-ki formálisan és megszokásból, avagy pedig szívből jövően boldog új évet kíván, még mi szükséges ahhoz, hogy valóban boldog legyen az év? S hadd legyek telhetetlen, ne csak az év, hanem, ha megtaláltuk a boldogság forrását, akkor legyen minden évünk egyformán boldog. Ha lehet, akkor az idők és az örökkévalóság végéig. Ha létezne az örök boldogság forrása, bizonyosan sok modernkori felfedező indulna útnak, hogy egy nagyot kortyoljon belőle. No, de milyen is az, amikor boldogok vagyunk? Ha le szeretnénk írni egy boldog ember állapotát, alighanem Pál apostolhoz hasonló jelzőket találnánk: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség jellemezné. (Pál levele a Galátziabeliekhez. 5:22) Már többször megfigyeltem, hogy azok az emberek, akik igazán boldogok, akikről - ahogy mondani szokás - más messziről látszik az öröm, kivétel nélkül élő kapcsolatot ápolnak Istennel. Hiszen Isten...
Megjegyzés küldése
További információk

Petőfi kocsija

Kép
Petőfi Sándor leparkolt a frissen takarított gépkocsijával szerelmese, Szendrey Júlia háza előtt. Felnézett a paneltechnológiával épült lakótelepi monstrumra, és lassan a kapuhoz lépett. Végigfuttatta ujjait a kaputelefonon, majd megállapodott a négyes szám mellett. Háromszor csöngetett. Közben Júliára gondolt.  Veszekedtek előző este. Néha már maga sem értette, mi űzi újra és újra a hölgyhöz. Tudja Isten, hogy mi okból - gondolta magában - szeretem? De, szeretem. Júlia bebocsátotta Sándort. Hogy, mi történt a lakásban, nem tudjuk pontosan, ám a papírvékony falaknak köszönhetően a szomszédos Horvát-család ifjú történészszakos hallgatója lejegyzett néhány dolgot a naplójában e pásztoróráról. A leirat szerint a jegyespár levetette szép ruháit, majd felöltözik, ha virrad. Az biztos, hogy másnap reggel Petőfi abban a hitben szállt ki a liftből, s lépett a kocsijához, hogy az továbbra is ragyogó tisztaságában várja. Nem számított arra, hogy őszi levelek sokasága borítja be járművét. Pet...
2 megjegyzés
További információk

Vallomás :)

Kép
A helyzet az, hogy nem hiányoztál... Komolyan. Sajnálom, de be kell vallanom neked, így férfiasan, szemtől szembe. Amikor néhány hete elmentél, elhagytál, egy pillanatra tényleg üresség került a lelkembe, vagy a csuda tudja, hova. Nem, a szívembe nem, ott sosem voltál főszereplő, az eszemmel meg mindig tudtam, hogy nincs szükségem rád. Csak raboltad az időmet. Mindig ugyanaz az ismétlés, mindig csak a hazugságok, a hitegetések jöttek-áradtak belőled, hogy majd jobb lesz... hogy majd minden megváltozik. Ha meg éppen nem ígérgettél, csak a másikat szidtad... Hát mondd meg, kell ez nekem? Az üresség-érzés tényleg csak egy pillanat volt, a következő nap már újra mosolyogtam. Nem hiányoztál. Sőt, már majdnem elfelejtettelek. Igaz, hogy voltak jó pillanatok is. Jó volt, hogy hajnalig is fent maradtál velem, ha nem mertem aludni. És néha megnevettettél... van benned egy-két jó poén. Köszönöm. Már régóta csendben vagy. Nem szólsz semmit, csak nézel rám minden nap a nagy szemeddel. Csak áll...
Megjegyzés küldése
További információk

Találkozás Apámmal

Kép
Apám tíz évvel ezelőtt halt meg úgy, hogy előtte már legalább húsz éve nem beszéltem vele. Nincs sok emlékem róla. Néhány maszatos gyerekkori emlék a perekedi házáról, egy-egy karácsonyi folt a Margit mamánál töltött ünnepekről. Ennyi. Csengett a telefon, Viktor öcsém volt a vonal túlsó végén: - Apánkat kórházba vitték. Gondoskodnunk kellene róla. Szótlan volt a kórházi találkozás. Néztem azt az embert, akinek a sarja vagyok, akinek a szavát sem értettem, de nem is kellett, mert túl sok közös témánk sem volt. Aztán újra csengett a telefon, megint Viktor volt az: - Apánk meghalt. Akkor sírtam utoljára. Nem sírtam sem akkor, amikor Nagyanyám, sem akkor, amikor Anyám ment el. Csak akkor, amikor Apám. Apám, akinek a nevét sem viselem már, apám, akivel nem igazán volt kapcsolatom. Nem tudom, mit sirattam azon a napon. Talán a reményt, hogy egyszer még beszélgethetek vele, talán azt, hogy most már soha, senki nem mondja nekem azt, hogy "Kisfiam". Talán a valóra sosem vált gyere...
3 megjegyzés
További információk

Vigyázz magadra!

Kép
– Vigyázz magadra! – óvott Anyu, s én kezét elengedve szaladtam a fiúkkal focizni a térre, de még futtában a vállam fölött válaszoltam: Vigyázok! – Vigyázz magadra! – ölelt át Anyu, és kezét elengedve az első fizetésemmel a zsebemben fordultam az éjszakába, s a taxiból integettem: Vigyázok! – Vigyázz magadra! – puszilt arcon Anyu az oltár előtt, majd elengedtem kezét, és boldog mosollyal feleltem: Vigyázok! – Anyu, anyu, miért mondod nekem mindig azt, hogy vigyázzak magamra? – Azért, kisfiam, mert én már nem vigyázhatok rád. S tudod, a benne lévő szeretet miatt csak az igazán fontos embereknek szabad mondani, hogy “Vigyázz magadra!” – suttogta Anyu, és a becsukta szemét. Én annyit sem tudtam mondani: Vigyázok! mb
2 megjegyzés
További információk