Dani kiszökött

Ébredés után ijedten nézem Dani ágyát. Üres! Tényleg elszökött? Igaz, mondta már, hogy hazamegy a hatos villamossal. Ha megtette, akkor egyedül maradtam a fertőtlenítőszagú kórteremben. 

Szegény Dani! Hónapok óta feküdt már a kórházban. Vigasztalhatatlanul szomorú volt, mert a karantén miatt a szüleivel sem találkozhatott. Hihetetlen, hogy elvitte az infúziós állványt is. Vajon, hogyan szállt fel az állvánnyal és kórházi pizsamában a villamosra? 

Hiányzik a kis bajkeverő. Egyszer már kisurrant, mert csábította a frissen nyírt fű illata. Hanyatt feküdt az udvarban, s boldogan integetett nekem az emeletre. Amikor visszajött, csak a kócos hajában rikító zöld fűszálak árulták el. 

Óvatosan kilesek a folyosóra, Danit keresve, de csak Rózsi néni, az ápoló közeledik. A szájmaszktól nem is látszik, hogy mindig morcos. 

– Gyere csak, Te hétalvó! – morogja felém. – Danit már elvitték a szülei, és érted is megérkeztek. Azt mondom, sipirc haza!

 S csak ekkor veszem észre a folyosó végén mosolygó szüleimet

(Az Amigos Alapítvány pályázatára a karanténnal kapcsolatos, 150 szavas, gyerekeknek szóló írásokat vártak. Fenti pályázatom nem került a díjazottak közé.)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Találkozás Apámmal

Kép
Apám tíz évvel ezelőtt halt meg úgy, hogy előtte már legalább húsz éve nem beszéltem vele. Nincs sok emlékem róla. Néhány maszatos gyerekkori emlék a perekedi házáról, egy-egy karácsonyi folt a Margit mamánál töltött ünnepekről. Ennyi. Csengett a telefon, Viktor öcsém volt a vonal túlsó végén: - Apánkat kórházba vitték. Gondoskodnunk kellene róla. Szótlan volt a kórházi találkozás. Néztem azt az embert, akinek a sarja vagyok, akinek a szavát sem értettem, de nem is kellett, mert túl sok közös témánk sem volt. Aztán újra csengett a telefon, megint Viktor volt az: - Apánk meghalt. Akkor sírtam utoljára. Nem sírtam sem akkor, amikor Nagyanyám, sem akkor, amikor Anyám ment el. Csak akkor, amikor Apám. Apám, akinek a nevét sem viselem már, apám, akivel nem igazán volt kapcsolatom. Nem tudom, mit sirattam azon a napon. Talán a reményt, hogy egyszer még beszélgethetek vele, talán azt, hogy most már soha, senki nem mondja nekem azt, hogy "Kisfiam". Talán a valóra sosem vált gyere...
További információk

Úgy volt, úgy volt...

Kép
Úgy volt, úgy volt... Úgy volt, úgy volt, De csak én tudom, Mennyi könny volt, mennyi álom, Összetört és velem szállott. Látod, itt ülök, sötétben Attól félve, éjfél lesz: Pár perc, s megfordul a naptár, S a torta kér egy újabb gyertyát, Számolni sem bírom már. Jártunk kicsit iskolába, Ki a bé-be, ki az á-ba, S onnan is csak együtt lógtunk, Matek helyett gitárt nyúztunk, Nagyok vagyunk – eljátszottuk. Úgy volt, úgy volt, De csak én tudom, Mennyi könny volt, mennyi álom, Összetört és velem szállott. Együtt nőttünk éveken át, Tábortűznél éjeken át Szép jövőről álmodoztunk Vörösboros kólát ittunk, S azt hittük, hogy bölcsek vagyunk. Úgy volt, úgy volt, De csak én tudom, Mennyi könny volt, mennyi álom, Összetört és velem szállott. Vizesre sírtam a párnám, S kinevettem azt, ki várt rám. Talán szerelmes is voltam, Csók-csokrokat tékozoltam, Bút, örömöt eldaloltam. Látod, itt ülök, sötétben De a szív, az sose tétlen, S hiába fordul a naptár, S ád az...
További információk

Meglátni Istent

Kép
Ha azt kérded, őszinte vággyal tudakolva, van-e Isten, létezik-e egy szerető Atya a Mennyben, akkor figyelj jól! Figyelj, hogy megtaláld a lombok suhogásában, a csillagok ragyogásában. Az ég kékjében és a függöny csipkéjében. A fű zöldjében és az erdő vadjaiban. A könyv lapjain és a vers rímjeiben. A festmény színeiben és az óra ketyegésében.  Keresd, hogy megtaláld a fa illatában  és a tenger vizében. A hal némaságában és a város lüktetésében. A tanya magányában és a villamos zsúfoltságában. A hegy csúcsában és a bánya sötétjében. Az óceán hullámaiban és a hangya szorgalmában. Egy rövid évezredben és egy végtelen pillanatban. S ha úgy érzed, meglelted, keresd tovább! A gyermek tekintetében. A szerelmes ifjú vágyaiban. A fiatal házas örömében. A szülő aggodalmában. A megfáradt ember ráncos arcában. Az utolsó leheletben. A gyászoló fájdalmában. Lásd meg Istent egy megrepedt párkányban. Egy megsántult kutyában. Egy törött ablakban. Egy leomlott kastélyban. Egy s...
További információk