A Makkai - írogatói blog

  ... csak ne hiányoznál Voltam a Holdon, jártam a táncot, Ledobtam magamról húszéves láncot. Megmásztam hegyet, ültem a tónál, ... csak ne hiányoznál. Szöknek a napok, hetek, túlórák, Hol erre, majd vissza fúj a szélzsák. Indulni kell, majd hazavisz a honvágy. ... csak ne hiányoznál. Nézek az égre, kibújik végre a csillagom, Szerelem, tudod-e, hol lakom? Keserű csók, hamis gitár. ... csak ne hiányoznál. Megölöm maradék vágyamat, Hosszú télre nem lesz tavasz. Jól van úgy, hogy tele a naptár. Hogy ne hiányozzál. 2021. január 20-26.

Az ódon bútorokkal teli szoba sarkában álló ingaóra tizenegyet ütött. Kint néma, sötét éjszaka volt. A korábbi évek trombita- és petárdazajtól hangos szilveszter éjszakáinak ezúttal nyoma sem volt, néma, üres utcák várták az új esztendőt. Az éjszaka sötét bársonyát ötágú csillár fénye szaggatta fel az Író szobájában. – Ilyen sztorit akartál, nem? – szólt az asztal mögött, öblös karosszékben terpeszkedő Író a vele szemben ülő Olvasóhoz, némi feddéssel a hangjában. Az Író, aki már számtalan könyvet írt, és vitt sikerre, türelmetlenül dobolt az ujjával a széke karfáján. Élete mesterművének tekintette a legutóbbi kötetét, mindent tapasztalatát, bölcsességét beleadta, s jócskán megmozgatta fantáziáját is. – Íme az Új Világ! – dobta az asztalra a kötetet, s elégedetten hátradőlt. A könyv hangos csattanással érte el az asztal lapját. Borítója élénk színekkel játszott, s a tarkabarka betűkkel pompázott rajta a címe: 2020 - Új Világ. – Új Világ? Milyen világot teremtettél? – Pont olyat, amilyet...