Lovakról
Egyszer volt, hol nem volt.... volt egy bájos, mosolygós kislány. Kék szeme csodálta a lovak szépségeit, hosszú, szőke fürtjei pedig táncra keltek a hajnali, és táncra keltek az esti szellővel. A kislány minden nap kijárt a lovakhoz. Különleges karám volt. Volt ott a cirkuszból ismerős andalúz fajta, melynek szépen ívelt nyaka és különösen nagy szemei megnyerték a kislány tetszését, s amellyel korábban táncolni tanult. Volt tömzsi, zömök, Shetland-póni, melynek hátán a kislány a lovaglás alapjait tanulta. Volt még sok egyéb fajta is, ám a kislány kedvence Szellő, a gyönyörű, izmos angol telivér volt. Amikor Szellő hátára ült, a kislány kiengedte copfjait. - Gyí, Szellő! - mondta, s a ló boldogan harapott a zablába, ahogy izmai megfeszültek, s egyre gyorsabban, a szélnél is sebesebben száguldottak az erdő fái között. - Még gyorsabban, Szellő! - kiáltotta a kislány, s az állat maradék tartalék erejét is összeszedve tovább gyorsított a tempón. A kislány Szellő hátán boldognak érez...